Tovább a tartalomra

Tanügyi reform – második felvonás

március 14, 2010

2009 nyarán, valoszínüleg a választási hév következtében is, a román tanügyi rendszer radikális változásokon ment át. Politikai szinten 3 tervezet is elkészült amelyek felett  a tanárok, szakszervezetek, egyetemek, ifjúsági szervezetek majd 2 hónapon át vitatkoztak. Szeptember végén, a tanügyi év elkezdése után! pedig érvénybe lépett az új törvény, amely a benne megfogalmazott csodálatos reformok ellenére, alkotmányellenesnek lett nyílvánitva.

A tavalyi nagy hű-hó és rettenetes bizonytalanság után, alig pár hónappal később az egész történet kezdődik előlről. Az új miniszterünk, Daniel Funeriu ugyanazt készül eljátszani, ami a tavaly történt (annak ellenére, hogy a tavalyi csomag elfogadásakor, az volt ígérve, hogy az 10 évig nem lesz módosítva)

Előrejelezve az elkövetkező hónapok vitáit s a bekövetkezendő bizonytalanságot az Érettségit illetően, a KMDT megpróbálja felsorolni a mostani módosító javaslatokat:

  • A középiskola 3 éves lesz (tavaly is javasolták, nincs hozzá infrastruktúra)
  • Az Érettségi vizsga 2! (kettő darab) írott vizsgából fog állni, megint diferenciálva a humán és reál profilokra.
  • Minden diák számára össze lesz állítva egy úgynevezett “portofoliu al elevului”. Ebben benne lesz minden diák szellemi fejlődése ( a jegyek fejlődése az évek során, másszóval a “kiskönyv”), a hiányzások helyzete az évek során (másszóval a napló) és a tanárok szubjektív megítélései a diákokról. Erre azért van szükség, hogy az egyetemi felvételinél jobban tudjanak majd megítélni egy pályázót. Kérdéses, hogy ki fogja majd átnézni 1000 diáknak minden személyes és lényegtelen adatait s, hogy mivel jobb ez egy egyszerű felvételi vizsgánál?
  • A líceumi felvételi is átalakul, más vizsgákkal. Ezzel az lesz a baj, hogy jövőtől, az iskolák diákfejre kapják majd a pénzt. Tehát egyetlen líceumnak sem lesz érdeke visszautasítani a leggyengébb diákot sem, sőt a kizárások is lecsökkenhetnek.
  • Maradnak a szóbeli vizsgák és még nagyobb fontosságú lesz a számítógépes kiértékelés

A törvényjavaslat ezen a héten fogják kiadni közvitára. Addigis megnézhetitek a felvezető vitát a Realitatea TV-ről:

Reklámok
No comments yet

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: